Hámos Gusztáv
Személy típus:
személy
Életkor:
1955 –
Születési hely:
Magyarország
Életrajz:
Budapesten született. Médiaművész. 1979-ben emigrált Nyugat-Berlinbe, azóta Berlinben él és dolgozik. Az ezt megelőző években 1974-től aktív résztvevője a magyar underground művészeti életnek és számos konceptuális művészeti kiállításon vett részt Budapesten, Hollandiában és Kelet-Berlinben. Fotográfiai tevékenysége mellett Super 8 és 16 mm-es filmeket készített. Diplomáját a német Filmakadémián szerezte és már tanulmányai alatt, a Létezés fikciója I. c. munkájával elnyerte a Video Rome videófesztivál "Első munkának" járó különdíját (1980). Számos ösztöndíjban és díjban részesült a későbbiekben is, többek között az 1. Marler Video-Kunst-Preis különdíjában (1984) és a neubrandenburgi DokumentART fesztivál fődíjában (1992). A korai fotómunkái által felvetett kérdések későbbi videóin, filmjein és installációiban is előbukkannak, a műfajnak megfelelő formában. Ezek a kérdések négy fő téma körül csoportosulnak: a jelentés keletkezésének vizsgálatát középpontba helyező munkák; fotószekvenciák, melyekben a tér és a mozgás leképzésére tett kísérleteket; performansz dokumentációi, melyek példák a képzőművészeti fotóhasználatra; szociográfiai munkáiban a műfaj hagyományaira kérdez rá. A mozgókép és az állókép szitéziseként az utóbbi években több díjnyertes fotófilmet is alkotott Katja Pratschke rendezőnővel (Fremdkörper, 2000; Rien ne va plus, 2005).
(2011)
Szerző
| CÍM | MŰFORMA | KÉSZÍTÉS IDEJE | |
|
1984 utolsó napja |
videómű |
1985 |
|
1989 - A Híradó hatalma |
televíziós mű |
1991 |
|
A digitális születés természete |
televíziós mű, videómű |
1998 |
|
A Legyőzhetetlen |
videómű |
1985 |
|
A Lét [az Ő] Fikciója |
installáció, videómű |
1980 |
|
A Lét [az Ő] Fikciója I. |
videómű |
1983 |
|
A Lét [az Ő] Fikciója II. |
videómű |
1983 |
|
A szerencse kovácsa |
videómű |
1987 |
|
A sziget fele nem félsziget |
kiállítás |
2008 |
|
|
A sziget fele nem félsziget 1. |
installáció, videómű |
2008-03 |
|
|
A sziget fele nem félsziget 10. |
installáció, videómű |
2008-03 |
|
|
A sziget fele nem félsziget 11. |
installáció, videómű |
2008-03 |
|
|
A sziget fele nem félsziget 12. |
installáció, videómű |
2008-03 |
|
|
A sziget fele nem félsziget 13. |
installáció, videómű |
2008-03 |
|
|
A sziget fele nem félsziget 14. |
installáció, videómű |
2008-03 |
|
|
A sziget fele nem félsziget 15. |
installáció, videómű |
2008-03 |
|
|
A sziget fele nem félsziget 16. |
installáció, videómű |
2008-03 |
|
|
A sziget fele nem félsziget 17. |
installáció, videómű |
2008-03 |
|
|
A sziget fele nem félsziget 18. |
installáció, videómű |
2008-03 |
|
|
A sziget fele nem félsziget 2. |
installáció, videómű |
2008-03 |
|
|
A sziget fele nem félsziget 3. |
installáció, videómű |
2008-03 |
|
|
A sziget fele nem félsziget 4. |
installáció, videómű |
2008-03 |
|
|
A sziget fele nem félsziget 5. |
installáció, videómű |
2008-03 |
|
|
A sziget fele nem félsziget 6. |
installáció, videómű |
2008-03 |
|
|
A sziget fele nem félsziget 7. |
installáció, videómű |
2008-03 |
|
|
A sziget fele nem félsziget 8. |
installáció, videómű |
2008-03 |
|
|
A sziget fele nem félsziget 9. |
installáció, videómű |
2008-03 |
|
Commercial |
televíziós mű, videómű |
1981 |
|
Csábító automaták |
televíziós mű, videómű |
1995 |
|
Dobolás, Éneklés, Táncolás. |
videómű |
1991 |
|
Drágám, rosszul vagyok! |
videómű |
1983 |
|
Elcserélt testek |
kísérleti film |
2002 |
|
Golda és Róza |
videómű |
1995 |
|
Gyilkosok |
videómű |
1986 |
|
Gyomorkeserű / Fehér üröm |
videómű |
1988 |
|
Hófehérke |
videómű |
1984 |
|
Kivéve Marci |
videómű |
2004 |
|
Light Unit |
dokumentáció, installáció, videómű |
1993 |
|
Mediamatic |
videómű |
1989 |
|
Möbiusz - cirkusz |
installáció, interaktív mű, videómű |
1995 - 1996 |
|
Ne haljon meg fiatalon |
videómű |
1992 |
|
Retúr Berlinbe! |
videómű |
1996 |
|
Senki többet harmadszor |
kísérleti film |
2005 |
|
Superman |
videómű |
1982 |
|
Történet a "Szerelem"-ről |
videómű |
1988 |
Előadó
| CÍM | MŰFORMA | KÉSZÍTÉS IDEJE | |
|
Infermentál - bemutató |
bemutató, beszélgetés |
2002-10-21 |
Közreműködő
| CÍM | MŰFORMA | KÉSZÍTÉS IDEJE | |
|
Csendes Katasztrófa |
videómű |
1986 |
















