A katalógusról:

A katalógus háttér és példatár, segítség a médiaművészet és médiatörténet elmélyültebb tanulmányozásához. Adatbázis formában, egységes szerkezetben teszi elérhetővé a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány kortárs médiaművészeti gyűjteményét valamint a videóarchivum anyagait, kiegészítve forrásértékű szövegekkel, letölthető katalógusokkal, előadásokkal, írásokkal.

A C3 videóarchívuma 1997-ben jött létre azzal a céllal, hogy gyűjtse és megőrizze a magyar videóművészeti alkotásokat valamint a C3 produkciójában illetve rendezésében megvalósult médiaművészeti rendezvények, kiállítások, események dokumentációit. Jelenleg ez az egyetlen archívum Magyarországon, ahol a médiaművészet ezen fontos szeletét a szisztematikus gyűjtés és feldolgozás nyomán tanulmányozni lehet, s egyedülálló azért is, mivel a kutatás történeti illetve nemzetközi kontextusba ágyazva teszi a műveket hozzáférhetővé.

A gyűjtemény tartalmazza az összes médiaművészeti alkotást, melyet 1996 óta a C3 produkciójában illetve támogatásával magyar és külföldi művészek hoztak létre illetve mutattak be a C3 által rendezett nemzetközi médiaművészeti és médiatörténeti kiállításokon, a C3 Galériában valamint egyéb hazai és külföldi rendezvények keretében. Net.art művek, installációk valamint a kortárs (média)művészettel kapcsolatos elméleti és történeti feldolgozások egyaránt részei a gyűjteménynek.

A videóarchívum és a gyűjtemény korábbi, archív oldalai továbbra is elérhetőek.

Keresés és böngészés a katalógusban:

A katalógus metaadatokhoz és a legtöbb esetben kapcsolódó videó és képanyaghoz biztosít hozzáférést. A több mint 700 mű és közel 250 esemény mellett számos, ezeket kontextualizáló forrásanyag, például katalógus, írás, előadás is elérhető. Ezekhez a tételekhez összesen több mint 700 megtekinthető videó tartozik (általában teljes hosszban és jó minőségű felbontásban, vagy ritkább esetben alacsony felbontásban teljes hosszban vagy egy 30 mp-es részletként, a művész hozzájárulásától függően) és 1.200 fotó.

Javasoljuk a szabad szavas keresést, vagy az összetettebb találatok igénye esetén a részletes kereső használatát, ami az alábbi szerint lehetséges:

  • személy
  • cím
  • kategória
  • évszám
  • műforma
  • kulcsszó
  • nyelv
  • mindezek kombinációi
 

Az adatbázisban megtalálható tételek az alábbiak szerint böngészhetőek:

  • személy nevek
  • címek (az adatbázisban lévő összes tétel abc sorrendben)
  • műformák (abc sorrendben)
  • kulcsszavak (abc sorrendben, feldolgozása folyamatban)

 

SZERZŐI JOG:

A weboldalon elérhető szövegek, kép- és videóanyagok szerzői joggal védettek, nem letölthetőek és nem használhatóak sem privát sem kereskedelmi célokra vagy videóforgalmazás céljából.