
Látás - Kép és percepció
MŰ ADATOK
Kurátor:
Kategória:
ESEMÉNY (gyűjtemény)
Műforma:
kiállítás
Készítés ideje:
2002-10-18 - 2002-11-17
Műleírás:
A Műcsarnok valamennyi kiállítóterében megrendezésre kerülő bemutató főbb egységei: Az első, legnagyobb műcsoport a kortárs médiaművészet eszközeivel, a művészet sajátosságainak megfelelően mutatja be a látás – kép és percepció témaköreit. Pályázatot írtunk ki olyan új művek létrehozására, melyek a témához kapcsolódnak és elsősorban a technikai médiumok alkalmazásával készülnek. A kiírásra érkezett, megvalósításra alkalmas projektek elkészítésére a C3 Alapítvány Műhelypályázatának keretei között kerül sor. A pályázó technikai és operátori segítséget is kap, lehetősége van konzultációra a programban részt vevő tudományos munkatársakkal. A második, történeti rész korábban készült műtárgyakra, eszközökre, dokumentumokra oszlik. A harmadik rész erre az alkalomra készülő valamint a korábbi, hasonló témában kutatásokat folytató tudósok által készített demonstrációs tablókból áll.
További információk
Eredeti cím (angol):
Vision - Image and Perception
Helyszín:
Budapest, Műcsarnok / Kunsthalle
Művek ebben a gyűjteményben:
KÉPEK A VIDEÓBÓL | CÍM | SZEMÉLY | MŰFORMA | KÉSZÍTÉS IDEJE |
![]() |
A háromszög születése |
Jovánovics György |
szobor |
2002 |
![]() |
Antwerpen-reprojekció |
Szacsva y Pál |
fotográfia |
2001 |
![]() |
Complementer ad infinitum |
Maurer Dóra |
festmény |
2002 |
![]() |
Fél-tér |
Csörgő Attila |
fotográfia, objekt |
2001 |
![]() |
Forma és utókép |
Keserü Ilona |
festmény |
1989 - 1993 |
![]() |
Giacometti-doboz |
Körösényi Tamás |
fotográfia, objekt |
1985 |
![]() |
Koestler (A véletlen gyökerei) |
Erdély Miklós |
festmény |
1984 |
![]() |
Liquid Perceptron |
Hans H. Diebner, Sahle Sven |
installáció, komputerművészet |
2002 |
![]() |
Maya |
KissPál Szabolcs |
installáció, videómű |
2002 |
![]() |
Rakugaki |
Hori Seiji, Sasada Shinji, Takahashi Keiko |
installáció, interaktív mű |
2001 |
![]() |
Szemle |
Ravasz András |
installáció, videómű |
2002 |
![]() |
Szkennelés |
Joachim Fleischer |
installáció |
2002 |
![]() |
VOA (Jelenet ajtók mögött) |
Révész László László |
installáció, videómű |
2002 |