Balázs Béla Stúdió

Személy típus:
szervezet
Születési hely:
Magyarország
Életrajz:
A Balázs Béla Stúdió a magyar film megújításán dolgozó fiatal filmesek alulról jövő kezdeményezéseként jött létre 1959-ben. Az 56-os eseményeket követő kádári konszolidáció kultúrpolitikai támogatásával 1961-ben intézményesült. A 70-es években a BBS már nem csak főiskolát végzett pályakezdő filmesek műhelye. Ebben az évtizedben a stúdió szenvedélyes elméleti viták terepe volt, ahol a kísérleti filmes, konceptualista irányzatoktól a társadalom megújítása, megváltoztatása iránt elkötelezett dokumentumfilmes megközelítésekig átfogó, progresszív műhelymunka folyt. Az alapvetően avantgardista attitűddel szakítva, a 80-as években a BBS a korszakra jellemző „intézményesített struktúrán kívüliség” szabad szellemi tere volt, egyben a magyar videóművészet egyik jelentős műhelye, amely a demokratizálódási folyamat dokumentálásával jelentősen hozzájárult a magyarországi államszocializmus rendszerének leépítéséhez. A 90-es évek kultúrpolitikai törekvései, megkérdőjelezve a BBS létjogosultságát, lassú sorvadásra ítélték a műhelyt. Utolsó produkcióját 2005-ben készítette, majd 2010-ben megszűnt.
Producer
 
CÍM MŰFORMA KÉSZÍTÉS IDEJE
still Keressük Dózsát kísérleti film
1972 - 1973
Kiadó
 
CÍM MŰFORMA KÉSZÍTÉS IDEJE
still Relatív lengések 1973
still Triolák - 18 variáció 3 objektívre és énekhangra 1980 - 1981
Stúdió
 
CÍM MŰFORMA KÉSZÍTÉS IDEJE
still A fény képeiről dokumentumfilm
1989
still A halhatatlan tettesek videómű
1988
still A médiumok velünk voltak! (szimpózium összefoglaló) konferencia,
televíziós műsor (adás)
1990
still Angol számok videómű
1991
still Attacks animáció
1977
still Begining animáció
1977
still Beszélgetések II. - Vénusz születése videómű
1985 - 1987
still Butterfly Scene animáció
1977
still Civil MacBeth (Etüd 1. Emlékezés) kísérleti film
1977
still Egy különc úr naplójából animáció
1972
still F.A.N. videómű
1990
still Face Scene animáció
1977
still Fall Back Scene animáció
1977
still Friends Scene animáció
1977
still Gyurma animáció
1977
still Haláltánc animáció
1991 - 1992
still Hét évszak videómű
1991
still Hétpróba kísérleti film
1981-11-23 - 1982
still Inter - Images kísérleti film
1989 - 1990
still Invasion animáció
1977
still Ismeri a módszeremet? videómű
1998
still Kamera a pácban kísérleti film
1992
still Két fél kép videómű
1990
still Mediology interjú
1990
still Metal Baby Scene animáció
1977
still NézőPont videómű
2001
still Privát videómű
1985
still Relatív lengések kísérleti film
1973
still Shit Scene animáció
1977
still Sword Fight Scene animáció
1977
still Térfestés, Buchberg projekt kísérleti film
1982 - 1983
still Térhatású idő interaktív mű
1995
still Titles animáció
1977
still Triolák - 18 variáció 3 objektívre és énekhangra kísérleti film
1980 - 1981
still Újlak Csoport antológia 1989-90 dokumentáció,
kiállítás,
performansz (mű)
1991
still Üldözés animáció
1973