Hervé Rodolf

Személy típus:
személy
Életkor:
1957 – 2000
Születési hely:
Franciaország
Életrajz:
Lucien Hervé fotóművész fiatalon elhunyt fia. Sokoldalú egyéniség volt, aki a vizuális művészeti ágak, fotó, videó, elektrografika, performance, kollázs és festészet mellett zenével is foglalkozott, több műfajban (etno, rock, jazz) is játszott. Egy ideig a Le Carré bleu című nemzetközi építészeti folyóirat képszerkesztője volt. 1976-ban az Olympic-Entrepôt-ban, 1990-ben a budapesti Vasarely Múzeumban volt egyéni kiállítása. 1990-től Budapesten élt, ahol rövid idő alatt a magyar underground egyik ismert alakjává vált. Emlékezetes esemény volt az 1990-ben a Tilos az Á nevű szórakozóhelyen a francia Résonances-csoporttal előadott performance-a, az 1993-ban ugyanott rendezett Virágvasárnap című zene-performance és a Dobszerda. 1991-ben részt vett a kilencedik kerületi Trafóház – művészeti aktivitásának másik fontos színhelye – elfoglalásában. Ugyanabban az évben a Széchenyi-fürdő Márványtermében adott elő performance-ot, egyúttal bemutatta a fürdőről készített fotóit és videóját. Különböző eseményekről készített videói – mint például a rendőrség által bezáratott „Zanzibár” Király T. Birthday Partyja vagy a budapesti Fő téri Agora Fesztivál ’92 – nemcsak dokumentumértékű filmek, hanem egy egyéni látásmóddal rendelkező művész alkotásai. Grafikai munkássága is figyelemreméltó. Nevéhez fűződik többek között Burle Marx a brazil kertépítész párizsi kiállításának, a Nemzetközi Mail Art kiállításnak (1992) és a Tilos Rádiónak a plakátja. Tervezett kazettaborítókat, 1993-ban elektrografikáival illusztrált naptár készült. Számos folyóiratban (Árnyékkötők, Magyar Műhely, Fotó, Fotóművészet, Nagyvilág) jelentek meg képei. 1992-ben szerepelt a Kassák Múzeumban rendezett Nemzetközi Mail Art Kiállításon, 1993-ban a Vasas Művészegyüttes Galériájában elektrografikákat mutatott be. 1999-ben részt vett a Petites Baies et Grandes Fenâtres francia–spanyol vándorkiállításon. 2000-ben csoportos kiállításon vett részt a Galerie du Jour–Agnês B-ben. 2001-ben a székesfehérvári Szent István Király Múzeum mutatta be alkotásait. Emlékére 2004-ben szülei, Judit és Lucien Hervé évente kiosztásra kerülő fotóművészeti díjat alapítottak.
Szerző
 
CÍM MŰFORMA KÉSZÍTÉS IDEJE
still Beszélgetés Apámmal dokumentum
1990
still Lucien Hervé életmű és Rodolf Hervé (1957-2000) emlékkiállítása dokumentáció,
kiállítás
2001-09-15 - 2001-12-31
still Rodolf Hervé fotókiállítása dokumentáció,
kiállítás
still Tram no. 6 videómű
still Válogatás Rodolf Hervé videó munkáiból (1992 -1996) videómű
1992 - 1996