Megyik János

Személy típus:
személy
Életkor:
1938 –
Születési hely:
Magyarország
Életrajz:
Szolnokon született. Ifjúkori képzőművészeti tanulmányok után 1956-ban Bécsbe emigrál, az ottani Képzőművészeti Akadémiára jár, majd 1961-ben az Iparművészeti Akadémián diplomázik festészet, murális festészet és üvegablak szakon. 1963 és 1969 között a két gyújtópontú képgeometria lehetőségeit kutatja. 1969-től formatervezőként is dolgozik. A hetvenes évek elejétől projektív geometriával és ennek a középkori építészeti alaprajzokra való kiterjesztésével foglalkozik. A korábbi fémkonstrukcióit fából készített alkotások váltják föl. 1972-ben Bujdosó Alpárral közösen megírja A semmi konstrukciója című tanulmányát, amelyet a párizsi Magyar Műhely első konferenciáján olvasnak fel Marly-le-Roi-ban. 1972-től 1977-ig a Magyar Műhely konferenciák szervezője és támogatója 1985-ben díjat nyer Bécsben a Kongresszusi Központ pályázatán, megkapja a Magyar Műhely Kassák-díját. 1997-ben Munkácsy-díjat kap Egyéni kiállításai többek között: Bilder und Zeichnungen, Bücherhalle Altona, Hamburg (1965); Fakonstrukciók, fotogramok, rajzok, Műcsarnok, Budapest és Palais Liechtenstein, Museum moderner Kunst, Bécs (1988-89); Liegender Corpus, Hamburger Kunsthalle, Hamburg (1990); Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár (1993). Akadémiai székfoglaló kiállítása 2008-ban a budapesti Raiffeisen Galériában volt. 'A kép tere – Megyik János életmű-kiállítása' 2012-ben kerül megrendezésre a budapesti Ludwig Múzeumban. (2011)
Szerző
 
CÍM MŰFORMA KÉSZÍTÉS IDEJE
still Horizont installáció
1999
Előadó
 
CÍM MŰFORMA KÉSZÍTÉS IDEJE
still A pont által bemutató
1999-07-02