személy

1955 – 1991

Magyarország

Autodidakta. 1978-tól díszlettervezést akart tanulni. Ezután Kaposváron és Nagyatádon együtt dolgozott mesterével, Pauer Gyulával. Konceptuális gondolkodása és "posztművészeti életmódja" csaknem tíz évig hallgató - eltűnt vagy halott (?) - művésszé teszi. 1975-ben ~ a Magyar Nemzet egy márciusi számában hirdetést ad fel folyó hó 11-én, életének 20. évében bekövetkezett haláláról és az azt követő, március 15-én, 15 órára tervezett temetésről. Ezt a hirdetést, mint utóbb kiderült, szinte senki sem vette észre. Autodidakta alkotó tevékenységének már elején is a kezdet és a vég problematikája foglalkoztatta, művészetét folyamatos "életmű-kiállításként" fogta fel. Ebben az időszakban munkái és gondolatai fotók, hangfelvételek és naplótöredékek alapján rekonstruálhatók. Első kiállítása - amiről senki nem tudott - egy csepeli gyárban (akkori munkahelyén) került megrendezésre. Gyári munkáját művészeti programként fogta föl, a gyár hangjait magnószalagon rekonstruálva állította ki, a szobájában hagyott szemetet pedig kiállítási tárgynak tekintette. Eltűnési periódusában, a Sodrás utcában (Erdély Miklós, Pauer Gyula és Legéndy Péter társaságában) Poszt-Művészet Projekt bemutatót tartott, amit semmi bejelentés, csupán egy plakát előzött meg. A kiállítás - nem deklarált módon - azzal nyílt meg, és abból is állt, hogy ~t kb. egy hétre bezárták egy szobába. Maga a kiállítás így azonossá vált ~ életének egy megtörtént hetével és szándékolt háttérbe szorulásával. Tudatos elhatárolódási folyamatának első állomása P.É.R.Y. Puci (fiktív művész) alakjának Pauer Gyulával és Rauschenberger Jánossal való megteremtése és plein air munkáinak kiállítása (1987, Pécs). ~ és Rauschenberger János második lépésként torzuló és bemozduló agyaglevonatokat készítenek egymásról. Ugyancsak vele készíti "tükör-labirintus képeit" a 80-as években: önmagukat festve, rajzolva a tükörre, amint önmagukat rajzolják a tükörre. Életében megrendezett utolsó kiállítása, ahol önmagának a helyszínen gipszből mintázott corpusát állítja fel, valójában önmaga életének-halálának-feltámadásának, valamint művészetének mementója és ars poéticája is egyszerre. Drámai módon élete utolsó éveiben, betegsége alatt nyert új értelmet és életet művészete, életműve. Halálával válik élete egyszerre áldozattá és művészetté, művészete pedig élettel teljessé. Forrás: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/ermezei-zoltan-488