Hámos Gusztáv

Személy típus:
személy
Életkor:
1955 –
Születési hely:
Magyarország
Életrajz:
Budapesten született. Médiaművész. 1979-ben emigrált Nyugat-Berlinbe, azóta Berlinben él és dolgozik. Az ezt megelőző években 1974-től aktív résztvevője a magyar underground művészeti életnek és számos konceptuális művészeti kiállításon vett részt Budapesten, Hollandiában és Kelet-Berlinben. Fotográfiai tevékenysége mellett Super 8 és 16 mm-es filmeket készített. Diplomáját a német Filmakadémián szerezte és már tanulmányai alatt, a Létezés fikciója I. c. munkájával elnyerte a Video Rome videófesztivál "Első munkának" járó különdíját (1980). Számos ösztöndíjban és díjban részesült a későbbiekben is, többek között az 1. Marler Video-Kunst-Preis különdíjában (1984) és a neubrandenburgi DokumentART fesztivál fődíjában (1992). A korai fotómunkái által felvetett kérdések későbbi videóin, filmjein és installációiban is előbukkannak, a műfajnak megfelelő formában. Ezek a kérdések négy fő téma körül csoportosulnak: a jelentés keletkezésének vizsgálatát középpontba helyező munkák; fotószekvenciák, melyekben a tér és a mozgás leképzésére tett kísérleteket; performansz dokumentációi, melyek példák a képzőművészeti fotóhasználatra; szociográfiai munkáiban a műfaj hagyományaira kérdez rá. A mozgókép és az állókép szitéziseként az utóbbi években több díjnyertes fotófilmet is alkotott Katja Pratschke rendezőnővel (Fremdkörper, 2000; Rien ne va plus, 2005). (2011)
Szerző
 
CÍM MŰFORMA KÉSZÍTÉS IDEJE
still 1984 utolsó napja videómű
1985
still 1989 - A Híradó hatalma televíziós mű
1991
still A digitális születés természete televíziós mű,
videómű
1998
still A Legyőzhetetlen videómű
1985
still A Lét [az Ő] Fikciója installáció,
videómű
1980
still A Lét [az Ő] Fikciója I. videómű
1983
still A Lét [az Ő] Fikciója II. videómű
1983
still A szerencse kovácsa videómű
1987
still A sziget fele nem félsziget kiállítás
2008
still A sziget fele nem félsziget 1. installáció,
videómű
2008-03
still A sziget fele nem félsziget 10. installáció,
videómű
2008-03
still A sziget fele nem félsziget 11. installáció,
videómű
2008-03
still A sziget fele nem félsziget 12. installáció,
videómű
2008-03
still A sziget fele nem félsziget 13. installáció,
videómű
2008-03
still A sziget fele nem félsziget 14. installáció,
videómű
2008-03
still A sziget fele nem félsziget 15. installáció,
videómű
2008-03
still A sziget fele nem félsziget 16. installáció,
videómű
2008-03
still A sziget fele nem félsziget 17. installáció,
videómű
2008-03
still A sziget fele nem félsziget 18. installáció,
videómű
2008-03
still A sziget fele nem félsziget 2. installáció,
videómű
2008-03
still A sziget fele nem félsziget 3. installáció,
videómű
2008-03
still A sziget fele nem félsziget 4. installáció,
videómű
2008-03
still A sziget fele nem félsziget 5. installáció,
videómű
2008-03
still A sziget fele nem félsziget 6. installáció,
videómű
2008-03
still A sziget fele nem félsziget 7. installáció,
videómű
2008-03
still A sziget fele nem félsziget 8. installáció,
videómű
2008-03
still A sziget fele nem félsziget 9. installáció,
videómű
2008-03
still Commercial televíziós mű,
videómű
1981
still Csábító automaták televíziós mű,
videómű
1995
still Dobolás, Éneklés, Táncolás. videómű
1991
still Drágám, rosszul vagyok! videómű
1983
still Elcserélt testek kísérleti film
2002
still Golda és Róza videómű
1995
still Gyilkosok videómű
1986
still Gyomorkeserű / Fehér üröm videómű
1988
still Hófehérke videómű
1984
still Kivéve Marci videómű
2004
still Light Unit dokumentáció,
installáció,
videómű
1993
still Mediamatic videómű
1989
still Möbiusz - cirkusz installáció,
interaktív mű,
videómű
1995 - 1996
still Ne haljon meg fiatalon videómű
1992
still Retúr Berlinbe! videómű
1996
still Senki többet harmadszor kísérleti film
2005
still Superman videómű
1982
still Történet a "Szerelem"-ről videómű
1988
Előadó
 
CÍM MŰFORMA KÉSZÍTÉS IDEJE
still Infermentál - bemutató bemutató,
beszélgetés
2002-10-21
Közreműködő
 
CÍM MŰFORMA KÉSZÍTÉS IDEJE
still Csendes Katasztrófa videómű
1986